Ha még nem találtad ki merre menj holnap este, segítünk kicsit a döntésben.
Két olyan bulit is ajánlok nektek, ahol 2010 legjobb gothic, valamint a legjobb Depeche Mode slágereket hallhatod.
Hát ide is elérkeztünk, egy rövid hét, néhány tonna karácsonyi kajadózis és magunk mögött hagyjuk a millenium utáni első tizest és a XXI. századi 10′s évek elkezdődnek (bármennyire is furcsa ezt így leírni). Ennek alkalmából természetesen a Gyár is készül némi érdekességgel, hogy ne a megszokott bulival kelljen beérnetek. A szokásos két terem helyett idén három helyszínnel szolgálunk nektek! A harmadik teremben (a lépcsőházban félúton) egy halk háttérzenés, nemdohányzó chill-out room várja azokat, akik szusszanni, beszélgetni akarnak pár sort (hogy aztán újult erővel vegyék be a fenti két termet).
Zeneileg a nagyteremben Rini, Jesper és Adam_ dark, partygothic, rock és metál vonalon fognak mozogni (így szem előtt tartva a Gyár klasszikusabb stílusait is), majd hajnal 2-től (kifulladásig) Dorn és Firen Aggonix zárja az éjszakát a négynegyeden szocializálódott cyber életérzésű fiatalok nagy-nagy örömére.
A kisteremben a Future Dream bulikből is jól ismerhető hangulatot próbálunk teremteni Felix, Sis, NEX, valamint jómagam segítségével. A címszavak (sorrendben) acid, techno, girlie psy, hard electro és mainstyle hardcore.
Az extrák között italakciók, vetítés(ek), pezsgő és 20 ajándék CD van, mindezért a beugró mindössze egy ezres. Várunk mindenkit szeretettel!
Olvashatjátok a www.ld50.hu -n, amit 9th ajánl nektek. Ha évközben is szeretitek a gyárat, akkor a megújult helyen biztosan kellemes élmények várnak a barátok közt, miközben magatok mögött hagyjátok 2010-t, és átléptek a következő évbe.
A éjfélkor mégis kicsit tradicionálisabb helyen szeretnéd tölteni, akkor a DM party egy tökelétes hely neked. Több teremben élvezheted a régebbi gothic-new wave-Mode slégereket.
A helyszín: Living Room
Egy utolsó buli 2010-ben sok Depeche Mode-dal és a 80as/90es évek zenéivel a Living Roomban!
dj-k: AndOne, Falcon Laci, Zeergut, Fineas, Gelka, Pilla
elővételi jegyek 2500 Ft-ért már kaphatók a Filterben (péntekenként) és a Sirius Teaházban (Bp.VIII.Bródy Sándor u. 13.)
info: www.101klub.hu
A hangulat garantált Gelkáék biztosan kitesznek magukért, és mint a Vodoo egykori DJ-je biztosan szolgáltat olyan zenéket, visszaemlékezzünk a régebbi dalokra is.
Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet kívánok a magam, és mindenki nevében aki 2010-ben velünk dolgozott!
Remélem következő évben is velünk tartotok!
Cassandra



