Humor Gallery Art Reports Programs and Festivals Music Main Page

Amphi Festival 2012

» Hosszú idÅ‘ után új siker

ChrisA Blutengel számos albumot adott már ki, azonban az utóbbi időben nem sikerült igazán sikeres dalokat megjelentetnie. Amikor meghallottam, hogy megjelenik a Labyrinth, erős kétségeim voltak a minőségét illetően. Azonban első hallás után találtam olyan dalokat amelyek már akkor nagyon megfogtak.

  » » » »



» BENNY’S PARTY SERIES VI/II.

BennyhillIsmét kezdÅ‘dik az Å‘rültek háza!Bence ismét a pult mögé áll, és elvarázsol minket a fergetegesen beteg számokkal. Hogyan is jellemezzem a bulikat Bencénél:pörgÅ‘s, ugráslós, vicces, picit beteg…

» » » »



» Készen állj! Végre lesz egy sikkes és élvezetes, fenséges perverzitás!

VampiNem tellik el év úgy, hogy valaki elÅ‘ ne vegye a huszadik század valamelyik sikerfilmjét, hogy újból vászonra vigye. Roman Polanski saját filmjét vette elÅ‘, de nem azért, hogy önmagát ismételje a moziban, hanem hogy színpadra vigye azt, amit már filmen megvalósított. Jól tette…

 

 

» » » »



» 2007.12.01. Boheme Noir

pleasureDecember első hétvégéje egy neves bulisorozattal kezdődik: a Boheme Noir-t idén negyedik alkalommal rendezik meg Berlinben, a gothic, cyber, fetish egyik legnagyobb városában. A hely a Pulp Mansion, egy nagyon hangulatos, és ígényes szórakozóhely.

» » » »



« ElÅ‘zÅ‘